Van úgy, hogy belemászik a fülünkbe egy dallam, mert halljuk valahol, és nehezen szabadulunk tőle. De van úgy, hogy valamiféle asszociációs láncolat végén jön elő a szánkon olyasmi, amire mi magunk sem számítunk. Én például rendszeresen énekelek munka közben, a munkatársaim már megszokták, de ők is felnevettek a minap, amikor a somlói torta összerakása közben egyszer csak felnéztem, és ezt daloltam:
– Lenin, a höős ki csak néépének élt.
Ez az énekkaros múltam hozadéka, de hogy honnan, milyen gondolatsor nyomán, miért pont akkor, miért pont ez, miért nem mondjuk a minta mókus, fogalmam sincs. Hirtelen el is gondolkodtam, ez a dal vajon a szabálysértés kategóriájába tartozik-e, mindenesetre gáz, hogy ez jutott eszembe, de hát utólag mit is tehetnék?
És ismeritek, amikor szabadulni akartok egy dallamtól, de azért sem akar elmenni? Újra és újra visszatér, és akkor próbál az ember mást dúdolni, aztán vagy sikerül szabadulni a kísértőtől, vagy nem.
Ma például ez a dal járt az eszemben.
Ti mit dúdoltatok?