Szomszédok

Szóval, a költözés folyamatos jelen továbbra is, de az otthonunk szépen alakul. Szeretném már felavatni a konyhát, de ma még nem lehetett, a tűzhely gázos részéhez tömítés kell, már a harmadikkal (tömítéssel) próbálkoztunk, és még mindig gázszag volt, illetve a szomszédtól kölcsönkapott szivárgásjelző aktívan bugyborékolt, mutatván, hogy ez így bizony nem jó.
Apropó, szomszéd.
A másik lakásban kissé kényelmetlenné tette az életünket, hogy a szomszédunkkal nem volt felhőtlen a kapcsolat. Az egy társasház, földszint, emelet – az emeleti részben laktunk mi. A földszinti lakás tulajdonosa nem lakik ott állandóan, tulajdonképpen csak nyaralni jár oda, és még jó is lehetne közöttünk a viszony, ám valami rejtélyes ok miatt mégsem az. Nyílt színi ellenségeskedés nincs, de például nehéz nekik köszönni: a közös udvaron általában pont nem néztek arra, ahonnan érkeztünk, mintha ezzel is ignorálni akarnának bennünket. De a legnagyobb „poén” nemrég, pár hete, egy péntek esti szalonnasütés alkalmával történt: ott ülünk a tűz körül a barátainkkal, beszélgetünk, nevetgélünk, ők megérkeznek négyen, és senki nem néz ránk, nehogy köszönni kelljen. Kínos percek voltak, amíg behurcolkodtak a lakásukba, mi meg csak ültünk ott döbbenten, hogy hát ezeknek meg mi bajuk lehet?
Itt senkivel sem kell közösködni, és csak egy szomszédunk van, aki rögtön a bemutatkozáskor felajánlotta segítségét, ha bármire szükségünk van; ha a gyerekek átrúgnák a labdát, menjenek csak át nyugodtan, a kapu általában nyitva van.
Biztató kezdet…
Holnap már főzni is fogok, becsszó.