Az egész világ Bagaméri

Ma Budapestre utaztam (holnap elmesélem, miért), a buszon egy 65 éves szegedi hölgy mellett ültem, akinek a lánya egy Keszthely melletti faluban él, őt látogatta meg. Már csak félórányira voltunk a fővárostól, amikor komolyabban beszédbe elegyedtünk. Pillanatok alatt a vendéglátásnál kötöttünk ki.
– Ott tanítottam a szegedi vendéglátó szakközépben – mondta a hölgy – most megyek nyugdíjba.
– Nahát – mondtam erre -, én meg vendéglátó szakközépben végeztem, csak épp Keszthelyen.
– Tényleg…? Voltam ott versenyen a tanulóimmal, elhoztuk az első meg a harmadik helyet. Szép emlék. Az egyik lányom is ott végzett nálunk az iskolában; négy gyerekem van egyébként – mondta büszkén.
– Nahát – mondtam erre -, nekem is.
– Tényleg…? – kérdezte meglepődve.
– Igen… bár, gondolom, az Ön gyerekei már kirepültek.
– Ó, persze, a legidősebb 38 éves…
– Nahát… – mondtam erre -, én is annyi vagyok.
– Jé… Nála van két gyerek, az unokáim; az egyik Zsófi, a másik Bálint.
– Nahát – lepődtem meg most már én -, nekem is van egy Zsófim, meg egy Bálintom.
És itt vontam le a következtetést: az egész világ Bagaméri.*

*Keménykalap és krumpliorr, kötelezően megnézendő, ha valakinek kimaradt az életéből.