Szenzációs farmhírek: return of the Kopasznyakú!

Többen célozgattak arra finoman, hogy mostanában nagyokat hallgatok a birtokról, mi van már…? Hát egyrészt, az állatok levágása nem olyan élvezetes része az egész  mutatványnak, mint mondjuk a kiscsirkék simogatása, a birkák szelídítése, ez, bár végső célként mindig ott lebegett a szemünk előtt, irtó strapás meló. Kicsit nyomasztóan hatott ránk az utóbbi időben, hogy azt a maradék pár libát még le kell vágni karácsony előtt, mert az ünnepre ígértük néhány embernek… Amint arról az előző bejegyzésben beszámoltam, végül összehoztuk, és bár finom az a libasült, de ha csak nekünk kellett volna, én bizony megszavaztam volna szegény páráknak az életet.
Másrészről, amióta beállt a hideg idő, olyan sok nézegetnivaló nem volt. „Most tél van és csend és hó és halál”, mondta Vörösmarty, és igen, sajnos ez így együtt jött, a kisebb csirkék közül néhányan nem bírták a hideget, ismét volt elhullás.
Na de ma! Ma igen kellemes meglepetés ért. Az egyik ő, a holtnak hitt kopasznyakú:

Íme, teljes életnagyságban! Valami félreértés történhetett, mert amikor nem találtuk, és megkérdeztük Gyöngyit, állataink gondozóját, azt mondta, úgy emlékszik, tényleg elpusztult. És nem!
A másik meglepetés pedig a birkáknál ért. Odaálltunk az istálló ajtajába a férjemmel, gyönyörködtünk a jószágokban, két vemhes is van köztük, hamarosan szaporulat lesz, és akkor egyszer csak megláttuk.

Látjátok, mit láttunk mi? Nem? Na még egyszer:

Ha valakinek még mindig nem világos:

Íme, az ifjú Bárány Attila, három napos, és gyönyörű! Az sem zavart, hogy egereket láttam a szalmában, ott gyönyörködtem vagy fél órát az ajtóban. A teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy Attila nem a mi birkánk utóda, állataink gondozója, Gyöngyi fiáé, de akkor is, a mieinkkel együtt lakik, együtt legel, és épp olyan, mintha a sajátunk lenne.
Azért jó, hogy vannak sikerélményeink is ebben a nagy távparasztkodásban.

Az összes farmmal kapcsolatos írást a gazdálkodó címszó alatt olvashatjátok.