Bazi nagy zalai parasztlagzi

Abban talán mindenki egyetért velem, hogy a legkiemelkedőbb családi esemény az esküvő. Éppen ezért tájegységenként különböző hagyományok kapcsolódnak hozzá, amelyeket a falvakban még ma is őriznek. Én egy zalai parasztlakodalomról tudok beszámolni, hogyan is történt ez 2010. augusztus 28-án.
A lakodalomra való sütés-főzés a nagy esemény előtt öt nappal kezdetét vette; az asszonyok (öten-hatan) elkészítették azokat a süteményeket,amelyek jó sokáig elállnak: a mézeseket, a szalalkális, illetve a vajas tésztákat. Két nappal korábban levágtak két disznót, és rengeteg tyúkot, a húsokat előkészítették, hogy az esküvő napján már „csak” sütni kelljen.
A szertartás este hatkor kezdődött, előtte a lányos háznál gyülekezett a vendégsereg. Aztán jó negyedórával az indulás ideje előtt megérkezett a házhoz a vőlegény a vőféllyel, hogy kikérje a menyasszonyt. Ebből láthattok egy kis részletet, felocsúdásomtól a menyasszony búcsúzó szövegéig.

Mindenképpen szólnom kell a vőfélyről, aki egészen lenyűgözően alakította szerepét, a fenti kikérőn kívül az összes verset fejből mondta, beszélgetett a násznéppel, a kisgyerekekektől kezdve a legöregebbekig mindenkihez volt néhány mondata, emellett pedig – feladatának eleget téve – az egész eseményt végigvezényelte. Szeretném felhívni a figyelmet a kalapra és a botra (amelyre a korábbi esküvők főszereplői kötötték rá szalagjukat emlékképpen), amelyek a vőfély hagyományos kellékei.

Először a polgári, majd a templomi esküvőre került sor, ezek után indult a násznép a lakodalom helyszínére, amely ezúttal a helyi művelődési házat jelentette.

Először csak azt hittem, az ajtóban keresztbe helyezett seprűnek pusztán a násznép idő előtti bejutását akadályozó szerepe van, ám kiderült, hogy a menyasszonynak feladata 1. hamar észrevenni, 2. jó messzire elhajítani, mert állítólag akkor ügyes menyecske válik belőle.
A terem ajtajában többféle aperitiffel várták az érkezőket, akik közül sokan – legalábbis a szokások ismerői – egyből táncra is perdültek. Közel félóra várakozás után felbukkant a vőfély, és rímekbe szedve közölte, hogy borzasztó bűntény történt, kirabolták a kamrát, és lehetséges, hogy nem lesz vacsora. Aztán kisvártatva megint megjelent, ő maga is egy tál levessel a kezében – és végre kezdetét vette a vacsora az első fogással, a hagyományos tyúkhúslevessel.

A leves után kihozták a benne főtt húst paradicsom- és fokhagymamártással. Ez minden várakozásunkat felülmúlóan finom volt. A magam részéről, ha mást már nem hoztak volna, akkor is elégedetten távozom. De ekkor következtek a húsok. Disznó és csirke mindenféle formációban: fasírozott, rántott szelet, töltött tekercs,  pecsenye, oldalas. Köretnek petrezselymes krumpli és csirkemájas rizs, azaz a kása. Ez utóbbinak megint csak tradicionális szerepe van.

Ugyanis, a főfogást követően előjöttek a konyhás nénik egy partvissal, és kisebb nagyobb edényekkel a kezükben, a zenekar pedig rákezdett a „Megetted a kását, fizesd meg az árát, fizesd meg az árát, megetted a kását” tartalmú dalra, ami ebben a formában a végtelenségig énekelhető, ténylegesen addig tartott, míg a szakácsnők és segítőik körbejártak a teremben, minden vendég fejét „megseprűzték”, és elvárták, hogy azok cserébe az edényeikbe aprópénzt dobáljanak.

Ezt az eseményt is a násznagy konferálta be emígyen:

Halljunk szót uraim!
Vigasságunkat búsítja egy szomorú eset,
A sürgés-forgásban egy kis baj is esett:
Ahogy a szakácsné a kását keverte
Ráfröccsent egy kevés a keze fejére.
Sírdogál szegényke, bánat nézni rája,
Jó volna elmenni a patikába.
De a gyógyszerhez, bizony urak, pénz kell,
Ezért ezt a kérést közlöm kelmetekkel:
Adjon hát mindenki, mennyit elbír zsebe,
Hogy gyógyuljon meg a szakácsné keze.
Aztán táncolhatunk derűre-borúra,
Míg a csizmánkról a talp le nem szakadna.

És így is lett; a pénzgyűjtés után ugyanis valamennyi konyhás nénit megtáncoltatták.

A húsokat még elég sokáig az asztalokon hagyták, aztán amikor elvitték, hozták a süteményeket.

Besurrantam a sütiraktárba, de végül nem sikerült megszámolnom, hányféle süteményt halmoztak fel ott – és az összeset házilag készítették. A képen látható ládák az összesnek talán a fele.

És ezek mellett már ott sorakoztak szép kis egységcsomagokban a távozó vendégek számára előre dobozolt sütik, továbbá az ifjú pár fotójával felcímkézett bor és cukros perec, amit szintén mindenki kapott.

A vacsora után már egyre jobb volt a hangulat, a legtöbben táncoltak.

11 óra felé aztán újfent megjelent a vőfély, hogy bekonferálja a menyasszonyi tortát.

Éjfél előtt az örömapa jelképesen utolsót táncolt a menyasszonnyal, aki ezután átöltözött, és eljárta élete legjobban megfizetett táncát…

A menyasszonytánc után svédasztalra szervírozták a maradék húsokat, némi disznótorost és vadpörököltet – ez utóbbi talán nem tradicionális, de nagyon finom.

A továbbiakban aztán tartott a zene, tánc hajnalig. Erről már – fájdalom – nem tudósíthattam, mivel a kisebb gyerekekre való tekintettel el kellett jönnünk.
Állítólag jövőre folytathatom az esemény tanulmányozását, ha minden igaz, az örömapa másik lánya is férjhez megy…