A hagyományos és a rendhagyó

Az egyik ember ragaszkodik a hagyományokhoz, a másik nem. Az egyik szükségét látja, hogy ismételje, a másik teljes erejéből tiltakozik a berögződések ellen. Az egyiknek ez ad megnyugvást, a másiknak az.
Két esküvői meghívót kaptunk; az egyik ceremónia augusztus 27-én lesz, a másik 28-án. Az egyik pár „hagyományos”: a huszonéves ifjú elveszi a nála 2-3 évvel fiatalabb arát. A másik már korántsem ennyire: a 43 éves férfi hosszas őrlődés után mégiscsak összeházasodik a 19 éves lánnyal. Az elsőt mindenki „normálisnak” tartja, a második híre hallatán az ismerősök közül többen nem túl hízelgő véleményt nyilvánítottak.
Lehet-e, szabad-e beleszólni bármilyen szinten abba, hogy ki, mikor és kivel köti össze az életét? Ki látja előre, hogy melyik kapcsolat működik majd jól, és melyik nem? Ahogy a kis korkülönbség nem biztosítéka annak, hogy a felek majd jól kijönnek egymással, ugyanígy a nagy korkülönbséggel élők miért ne lehetnének boldogok húsz, harminc vagy akár negyven évig is? És ki tudja azt mondani, hogy a huszonévesek tíz év múlva is biztosan együtt lesznek?
Óvatosan tehát a véleménynyilvánításokkal; két felnőtt ember legbensőbb magánügyébe beleszólni egyedül Istennek van joga – és hát mik vagyunk mi, drága barátaim, istenek?
Itt van ez a patisszon nevű zöldség is. Szokták rántva, töltve, rakottan enni, aztán slussz. Mint általában a seízű zöldségeket, ezt is párosítani kell ezzel-azzal, hogy igazán finom legyen. Na most, kedves reformer olvasók, lehet-e azt mondani a rántott patisszonra (ami ugye hagymányos), hogy rossz? És kedves hagyományőrzők, elsőre fintorognátok-e a kovászos uborkás patisszonsaláta hallatán? Ne tegyétek. Ez is, az is nagyon jó.
Mindegyik recept úgy kezdődik, hogy a patisszont vágjuk félbe, kaparjuk ki a magját; majd a könnyebb kezelhetőség érdekében a feleket is felezzük, és hámozzuk meg. Úgy számoljunk, hogy egy patisszon négy embernek elég; ezúttal három főre rántva, és egy személynek saláta formájában készítettem el.

Tehát, a negyedelt zöldséget kb. fél centis szeletekre vágjuk, a szeleteket besózzuk.

A három főre számított mennyiséget panírozzuk, azaz lisztbe, tojásba, zsemlemorzsába forgatjuk…

…és forró olajban kisütjük.
Aztán tálalhatjuk is; én ezúttal zöldborsós rizottót (tehát nem párolt rizst) készítettem hozzá, és gyorsan összedobtam egy jó adag majonézt – mert hiszen ehhez az ételhez nálunk kötelező elem.

 Miközben a konzervatívok esznek, néhány perc alatt elkészül a kevésbé megszokott saláta.
Ehhez szükség lesz
a maradék negyed patisszonra,
fél fej lilahagymára,
1 szép nagy paprikára,
4 apróbb csiperkegombára,
1 nagyobb kovászos uborkára,
0,5 decire az uborka levéből,
5-8 dkg feta sajtra,
aprított petrezselyemre
és kaporra.

Felszeleteljük a hagymát, és kevés olajon dinsztelni kezdjük. Kockára vágjuk a patisszon-szeleteket, és a hagymához adjuk.

Félbe vágjuk és felszeleteljük a paprikát, és ezt is a serpenyőbe tesszük, rögtön után jöhet a nem túl vékonyan szeletelt gomba is.

Hozzáadjuk az apróra vágott uborkát, majd felöntjük a lével, és addig pároljuk, amíg a patisszon meg nem puhul – ez elég hamar bekövetkezik. Ekkor elzárjuk alatta a lángot, és hozzákeverjük a petrezselymet,a kaprot, majd, amikor már csak langyos, a sajtot is.

Nos, ki mondja meg, melyik a finomabb?