Rohan az idő, megint elmúlt egy hét. Először is: érik a cseresznye!
Kacsáink, libáink ismét hatalmasat nőttek. Utóbbiak továbbra is rendkívül barátságosak; velük kapcsolatban Ernő a következő gyöngyszemet osztotta meg velünk:
– Csak le szoktam ülni oda a farakásra, aztán gyünek hozzám, mint a…miafene.
A kacsák, noha ők vannak kevesebben, időnként galeribe tömörülnek, és belekötnek a libákba. Kíváncsi vagyok, ha a libák megnőnek, nem fordul-e meg a helyzet.
Persze, videó is van, íme, a libák:
És a kacsák:
A birkák továbbra is rendkívül bátortalanok. Az alábbi jelenetben látható, hogyan jönnek be a hátsó udvarból. Egyszercsak, miután megunják a legelést hátul, megjelennek a kapuban, és csak ott állnak. Muszáj elterelni az útjukból a szárnyasokat, mert félő, hogy letaposnák őket. Ezért aztán Ernő felesége, Gyöngyi behajtja a kacsákat és a libákat az ólba, és akkor jöhetnek.
Találós kérdés: hányszor hangzik el a „miafene” kifejezés (ragozott alak is ér) a felvételen?
Nagyon aranyosak az aprók,és a barik is! Vagy miafenék?!:))
Mindig vigyorogva olvasom a tanyasi beszámolókat. Szép ez a sok miafene, édesek a …hogyanmondjammagyarul….kacsák, libák. 😀
:)))
Már alig vártam, hogy hétvége legyen, mert miafene lenne velem a beszámolód nélkül!!!!:))))Gyönyörű szépen fejlődnek az állatkáitok.
Miafenéért nem vettem ezt a blogot korábban észre? :-)Élvezem.
Öööö..kétszer volt „miafene” benne? Vagy az kevés? 😀
Nyertél! Bármennyire hihetetlen, csupán kétszer! :))
Ernő nem hozta a formáját! :))))
Pedig próbáltam beszéltetni… De mindig pont akkor lendült bele, amikor megállítottam a felvételt.:)
Gizi, Éva, köszi! Vagy miafene…:))
Én totál városi csaj vagyok. De imádom a vidéket. A volt pasim nagypapája unokának fogadott és az ő oldalán elég sok miafene ragadt rám vidéken. Csodálatosan bánt az állatokkal, a malacok mindig Viktorok voltak és a kezéből ettek. Nyáron slaggal és gyökérkefével fürdette-vakargatta őket, nagy lapát tenyerével lapogatta a hátukat. Vágáskor is kijöttek neki az ólból és könnyet csaltak a papa szemébe. Persze aztán élvezte, hogy marokszámra szórtam a tenyerébe a fűszereket a hurkához. A nyulak odalapultak a rácshoz, hacsak a közelükben járt, a tyúkok kotyogtak neki, a pulykakakasok szétterítették a farkukat, úgy pózoltak, ha beszélt hozzájuk. Minden állatot szeretett és őt is szerették. Nagyon sokszor gondolok rá. A kacsáitokat nézve eszembe jutott, hogy egyszer ásott egy lapos gödröt, kevert egy taliga betont és beleöntötte. Vakartuk a fejünket, mit akar evvel, de csak azt mondta, várjuk ki a végét. Szépen a gödör oldalára simította a betont, aztán egy régi gyerekkáddal megadta a formáját és csinált neki peremet is. Pár napig locsolgatta. Végül feltöltötte vízzel és kiengedte a kacsákat. Úgy masíroztak bele a kiskacsák, mintha mindig is ott lett volna a ,,tó” :))) És mivel nem volt nagy sem, mély sem, egy seprűvel ki lehetett takarítani és friss vizet lehetett beletölteni. Filléres boldogság, ugye? :))) De nagyon szerették a kacsúrkák.