Mert ilyen is van. Meg olyankor kell egy kis idő is, hogy az ember beszélni tudjon róla.
Mert van, amikor minden összejön. Elindul a gyerek felvételizni szombat reggel, előtte fél órát ott ücsörög a konyhában, izgul, az anyja simogatja, biztatgatja, jólvanneaggódjál, ügyesvagyte, aztán elmegy az a gyerek fél tízkor, mert tízkor írja.
Az anyja dolgozik serényen az ő cukrászüzemében, az apja meg egyéb ügyeket intéz valahol.
És akkor a gyerek háromnegyed tíz előtt öt perccel telefonál, hogy hajjajjaj, nemláttade, voltegypapír, nézdmegaszobámban. Otthonhagytam.
Az anya rohan vissza a lakásba (még jó, hogy az ő kicsiny üzeme is ott van, ahol lakik), túrja a gyerek polcát, ott aztán nincs papír, illetve van, de egyik sem olyan, mint ami kellene.
A gyerek már sírva telefonál, hogy most mi lesz, legalább személyi kellene, de ő azt is otthon hagyta, ott van az ágya mellett.
Tényleg.
Apa visszarendel, személyit kezébe nyom, és tűz a gimnáziumba, amely előtt a könnyeit buzgón nyeldeső hármas számú gyermeke ácsorog tanácstalanul. Legalábbis az anya úgy tudja. Apa odaér, gyerek már benn a teremben, valamelyest nyugodt. Írhat. Még a személyi sem kellett volna. Nála volt az OM száma.
Anyuka közben telefonálgat az üzemből, hogy akkor az ő hármas számú gyermeke írhatja-e a felvételit, apa megnyugtatja, rendben van, írhatja. Nagyon készen van? Nagyon, de hát most már mit tehetünk.
Anya leroskad.
Remeg a keze.
És égett szagot érez.
Leégett a vaníliakrém. Négy liter.
Hát ilyen is van.
Jaj, hát ez bosszantó. De túl vagy rajta, és reméljük, 3-askának is jól sikerült a felvételi!
(amint az okos angolok mondják: Don’t cry over the spilt milk!), üsse kavics, vigye kánya, fő a vidámság!
És ismét tanultam valamit:)) Köszi:)