Szülőtársak, ami a kamaszkort illeti, fókuszáljunk arra, hogy ez nem a gyerek végleges állapota.
Család Gyereknevelés Szösszenet
Hétfőtől vasárnapig: 10-18
Család, süti
Hétfőtől vasárnapig: 10-18
Szülőtársak, ami a kamaszkort illeti, fókuszáljunk arra, hogy ez nem a gyerek végleges állapota.
Egyik kedvenc filmem címével élve – emlékezvén még erősen saját kamaszkoromra – azt mondanám még ehhez:”Lesz ez még így se…” :DBiztosan nem könnyű szembesülni vele. Én még az óvodai „kamaszkornál” tartok, és érzem előre, nem lesz egyszerű az igazi kamaszodás… De jó, hogy így fogod fel. 😀 Én is valami ilyesmivel szoktam lelket önteni magamba…
hehe, ez tokjo napi szabones stilusura sikeredett.:))
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Próbálok erősen!
Szeretnék én erre koncentrálni és szeretném lazán felfogni, de agyam néha elszáll, mikor az egyik pillanatban minden rossz ennek a kiskamasznak és fröcsögve kiabálja a véleményét a világról, a mamáról és rólam. Fenyegetőzik és megrígat…..aztán este, mintha mi sem történt volna, hozzáfog a konyhában hugival pizzát sütni és kipakol a mosogatóból és elpakol maga után……SZÓ nélkül…:-))mondta nekem anno a születésekor a védőnő, hogy csak az első 18 éve lesz nehéz….az azt követő 18 meg még nehezebb…Azt hiszem meg kell szoknom.:-)))
De állítólag azért van akkor, mert mire odakerülünk, megszeretjük őket annyira, hogy már nem hajítjuk ki… ugye…? (Mi még csak a kiskamaszkort kezdjük, jaj mi lesz itt még…)
nos, ezt örömmel hallom, mert néha úgy érzem nem lesz vége soha… pedig én aztán még csak a leges legelejének a leges-legelején járok – azaz ovis „kamaszkor”, de már így is nehezen bírom.. Nővérem fia 12 éves, ő kiskamasszal küzd, de én már beígértem neki egy keresztanyai pofont (duzzogott meg feleselt az anyjával, csapkodott-vagdosott-dühöngött, és mivel nem figyelt, először majdnem kiszúrta a fiam szemét egy ceruzával, aztán a repülő könyv is szegény gyermekemen landolt; majd később az udvaron úgy lökte meg a hintában a gyerkőcöt, hogy közben a fiam már félig kiszállt a hintából… lett egy csúnya hátsebe, meg meg is rándult a dereka – na ez volt az utolsó cseppünk…. (bár mentségére legyen mondva, ha ez mentség egyátalán, hogy elvált szülők gyereke, és az apja tojik rá, csak az új gyerekeit szeretgeti))És végezetül, egy kérés:keresgettem a blogom, szerintem béna vagyok amúgy, nincs valami tuti szuper palacsinta recepted?az enyém állandóan leragad, pedig tefalos palisütőm van….modták már, hogy sok tejet rakok bele, próbáltam kevesebbel, de egyszerűen béna vagyok..:-(((ciki, nem ciki, az egyszerű sütik nem mennek… )köszi :-))Edit
Akkora kő esett le a szívemről, hogy talán még Te is hallottad koppanni! 😀 „…minden véget ér annyi év után…”Mi még csak kiskamaszodunk. De már most várom a végét! 🙂
…na de meddig tart? Es amikor vege, vegre kikoltoznek! Na, nalunk ez a mindennapi kerdes mar, hogy: mikor koltozol mar el???? Menj, amig meg szeretlek, kolyok!!!!Aztan persze naponta osszeolelkezunk es velem olvastatja a naplojat es jon hogy faj a laba es szerintem mit valaszoljon a lany levelere…es szerintem nagyon fel kikoltozni. Probalom kinevetni oket ( mert ugye nalunk a kamaszkodast harman uzik egyszerre) miutan kiordibaltam magam. Ok meg kinevetnek engem, miutan kiduhongtek magukat. Hat igy van ez.
Ez egy elég új könyv a témában:Townsend, John: Kamaszhatárok : mikor mondjunk igent, és hogyan mondjunk nemet kamasz gyermekeinknek? Bp. : Harmat 282 p. (Határvonalak)