Anyák gyöngye

Na, ki felejtette el legifjabb gyermekét iskolába íratni a megadott időpontokban, na ki?
A nagy észosztó, az anyák gyöngye, én.
Úgyhogy ma délelőtt blogolás-megvonásra ítéltem magam, nagytakarítással súlyosbítva, és közben azon járt az eszem, hogyan öntöm majd szóba időnként kétségbeejtő szórakozottságomat.
Mert az, hogy az ember bevásárló cetlit ír nagy bőszen, majd otthon hagyja, előfordul.
Az, hogy a piacon a két szatyornyi gondosan összeválogatott holmi fizetésénél jön rá, hogy a pénztárcája a másik táskájában van, szintén otthon, megesik. Az, hogy elfelejt szülői értekezletre menni, bárkivel megtörténhet.
De hogy elfelejti beíratni a legkisebb gyerekét…
Alapjában véve az óvoda a hibás, ugyanis a kapura ki volt írva, hogy beíratás április 26-27, hétfő, kedd. Azt már persze nem olvastam el, hogy nem az iskolai, hanem az óvodai beíratásról van szó; be is véstem a naptáramba, mint afféle gondos anyuka, hogy Zsófit beíratni hétfőn! Mert hát miért is hagynám keddre?
Szombaton harmadikos Bence fiamat vittem egy szülinapi zsúrra, ahol más osztálytárs-szülőkkel is összefutottam. Egyikük kisebbik gyereke Zsófival egyidős.
– Na, – kérdeztem magabiztosan az apukát- Ákost is oda íratjátok?
– Íratjuk? Hát hiszen most volt a beíratás, csütörtök-péntek. Lemaradtál?
Hát le. Úgyhogy tegnap este összeszedtem az szükséges papírokat, és ma reggel háromnegyed nyolckor Zsófival kézenfogva bementem az igazgatónőhöz. Bíztam benne, hogy nem lesz gond, mivel három testvére odajár, és nem mellékesen anyósom közel harminc évig tanított az intézményben.
– B@szki… – szaladt ki az igazgatónő száján, amire egyből rá is csapott, amikor nagy bocsánatkérések közepette elmondtam, miért is jöttünk. – Feltöltöttük a létszámot. Vártunk benneteket, Zsófi fel volt írva, de hát akár meg is gondolhattátok magatokat…
Mivel nincs olyan szénásszekér, amire ne lehetne még egy villával rádobni, hát, Zsófit is sikerült beszuszakolni abba az osztályba. Merthogy a mi iskolánkban most már csak egy osztály indul – nem mintha nem lenne igény többre. Tudatos elsorvasztása zajlik, sajnos.
Hogy összeszedettségemet magam előtt mégis valahogy igazoljam, ebédre elkészítettem a megígért derelyét, amit más néven barátfülének is hívnak.

A derelye tésztája tulajdonképpen ugyanaz, mint a szilvásgombócé.
Hozzávalók:
1 kg krumpli
1 tojás
1 ek zsír /vaj
1 tk só
liszt
töltéshez klasszikusan szilvalekvár, de lehet túrótöltelék, vagy más lekvár is
zsemlemorzsa

A krumplit héjában, sós vízben megfőztem. A legjobb kuktában, mert jóval hamarabb megvan.

A krumplit melegen megpucoltam, áttörtem. Hidegen már nem fog menni, és mivel nekem is közben el kellett mennem a gyerekért az oviba (azt szerencsére nem felejtettem el), a krumpli jobban kihűlt, mint kellett volna. A krumplitörőm pedig csak nagylyukú, úgyhogy villával igyekeztem még javítani a helyzeten. Az meg momentán nem jutott eszembe, hogy lereszelhetném a sajtreszelőn… De az előzmények ismeretében már ne is csodálkozzunk, ugye.

Az összetört krumplira ütöttem a tojást, rátettem a sót, a vajat, és annyi lisztet adagoltam hozzá, amennyit felvett. Vagyis, gyúrtam, gyúrtam, és amikor már úgy éreztem, hogy nem ragacsos a tészta, nem adtam hozzá több lisztet.

A jól belisztezett munkalapra borítottam a tésztát, és jó vékonyra nyújtottam. Azon gondolkodtam, vajon mekkora négyzeteket is szokás vágni, hát, az enyémek nagyjából 10×10-esek lettek. Itt jól látható, hogy kicsit krumplidarabos a tészta – de ez a kész derelyén egyáltalán nem volt érezhető.
Ennél a műveletnél tettem fel egy fazék vizet a tűzhelyre.

 Minden négyzet egyik sarkára tettem a sütőben sült világbajnok szilvalekváromból, majd ráhajtottam a másik felét, és jól lenyomkodtam a széleket.

 A háromszögeket a forrásban levő vízbe tettem, egyszerre csak hármat, és mindjárt a vízbe jutásuk után fakanállal kevertem is rajtuk egyet, nehogy leragadjanak.

Amint feljöttek a víz tetejére, szűrőlapáttal kiszedtem őket, és pirított zsemlemorzsába forgattam.
Akinek esetleg gond a zsemlemorzsa pirítása: vastag talpú serpenyőbe öntsön két ek. olajat, melegítse meg, majd  adja hozzá a zsemlemorzsát (esetünkben nagyjából 25 dkg-t). Közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett pirítsa addig, amíg rozsdás színű nem lesz.

Igazi klasszikus. És egész jól sikerült ahhoz képest, hogy először készítettem.