A cukrászda telefonszáma:

06 30 147 8870

E-mail

sutismoni@gmail.com

Nyitvatartási idő

Hétfőtől vasárnapig: 10-18

Na, ki felejtette el legifjabb gyermekét iskolába íratni a megadott időpontokban, na ki?
A nagy észosztó, az anyák gyöngye, én.
Úgyhogy ma délelőtt blogolás-megvonásra ítéltem magam, nagytakarítással súlyosbítva, és közben azon járt az eszem, hogyan öntöm majd szóba időnként kétségbeejtő szórakozottságomat.
Mert az, hogy az ember bevásárló cetlit ír nagy bőszen, majd otthon hagyja, előfordul.
Az, hogy a piacon a két szatyornyi gondosan összeválogatott holmi fizetésénél jön rá, hogy a pénztárcája a másik táskájában van, szintén otthon, megesik. Az, hogy elfelejt szülői értekezletre menni, bárkivel megtörténhet.
De hogy elfelejti beíratni a legkisebb gyerekét…
Alapjában véve az óvoda a hibás, ugyanis a kapura ki volt írva, hogy beíratás április 26-27, hétfő, kedd. Azt már persze nem olvastam el, hogy nem az iskolai, hanem az óvodai beíratásról van szó; be is véstem a naptáramba, mint afféle gondos anyuka, hogy Zsófit beíratni hétfőn! Mert hát miért is hagynám keddre?
Szombaton harmadikos Bence fiamat vittem egy szülinapi zsúrra, ahol más osztálytárs-szülőkkel is összefutottam. Egyikük kisebbik gyereke Zsófival egyidős.
– Na, – kérdeztem magabiztosan az apukát- Ákost is oda íratjátok?
– Íratjuk? Hát hiszen most volt a beíratás, csütörtök-péntek. Lemaradtál?
Hát le. Úgyhogy tegnap este összeszedtem az szükséges papírokat, és ma reggel háromnegyed nyolckor Zsófival kézenfogva bementem az igazgatónőhöz. Bíztam benne, hogy nem lesz gond, mivel három testvére odajár, és nem mellékesen anyósom közel harminc évig tanított az intézményben.
– B@szki… – szaladt ki az igazgatónő száján, amire egyből rá is csapott, amikor nagy bocsánatkérések közepette elmondtam, miért is jöttünk. – Feltöltöttük a létszámot. Vártunk benneteket, Zsófi fel volt írva, de hát akár meg is gondolhattátok magatokat…
Mivel nincs olyan szénásszekér, amire ne lehetne még egy villával rádobni, hát, Zsófit is sikerült beszuszakolni abba az osztályba. Merthogy a mi iskolánkban most már csak egy osztály indul – nem mintha nem lenne igény többre. Tudatos elsorvasztása zajlik, sajnos.
Hogy összeszedettségemet magam előtt mégis valahogy igazoljam, ebédre elkészítettem a megígért derelyét, amit más néven barátfülének is hívnak.

A derelye tésztája tulajdonképpen ugyanaz, mint a szilvásgombócé.
Hozzávalók:
1 kg krumpli
1 tojás
1 ek zsír /vaj
1 tk só
liszt
töltéshez klasszikusan szilvalekvár, de lehet túrótöltelék, vagy más lekvár is
zsemlemorzsa

A krumplit héjában, sós vízben megfőztem. A legjobb kuktában, mert jóval hamarabb megvan.

A krumplit melegen megpucoltam, áttörtem. Hidegen már nem fog menni, és mivel nekem is közben el kellett mennem a gyerekért az oviba (azt szerencsére nem felejtettem el), a krumpli jobban kihűlt, mint kellett volna. A krumplitörőm pedig csak nagylyukú, úgyhogy villával igyekeztem még javítani a helyzeten. Az meg momentán nem jutott eszembe, hogy lereszelhetném a sajtreszelőn… De az előzmények ismeretében már ne is csodálkozzunk, ugye.

Az összetört krumplira ütöttem a tojást, rátettem a sót, a vajat, és annyi lisztet adagoltam hozzá, amennyit felvett. Vagyis, gyúrtam, gyúrtam, és amikor már úgy éreztem, hogy nem ragacsos a tészta, nem adtam hozzá több lisztet.

A jól belisztezett munkalapra borítottam a tésztát, és jó vékonyra nyújtottam. Azon gondolkodtam, vajon mekkora négyzeteket is szokás vágni, hát, az enyémek nagyjából 10×10-esek lettek. Itt jól látható, hogy kicsit krumplidarabos a tészta – de ez a kész derelyén egyáltalán nem volt érezhető.
Ennél a műveletnél tettem fel egy fazék vizet a tűzhelyre.

 Minden négyzet egyik sarkára tettem a sütőben sült világbajnok szilvalekváromból, majd ráhajtottam a másik felét, és jól lenyomkodtam a széleket.

 A háromszögeket a forrásban levő vízbe tettem, egyszerre csak hármat, és mindjárt a vízbe jutásuk után fakanállal kevertem is rajtuk egyet, nehogy leragadjanak.

Amint feljöttek a víz tetejére, szűrőlapáttal kiszedtem őket, és pirított zsemlemorzsába forgattam.
Akinek esetleg gond a zsemlemorzsa pirítása: vastag talpú serpenyőbe öntsön két ek. olajat, melegítse meg, majd  adja hozzá a zsemlemorzsát (esetünkben nagyjából 25 dkg-t). Közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett pirítsa addig, amíg rozsdás színű nem lesz.

Igazi klasszikus. És egész jól sikerült ahhoz képest, hogy először készítettem.

Ajánlott cikkek

21 Hozzászólás

  1. Még jó, hogy most és nem szeptemberben!!Én meg voltam olyan fifikás és a körzeti ovinkba és a választottba is beírattam. (Mivel jócskántúljelentkezés van ‘kisvárosunkban”.)Mondjuk úgyis a választottba szeretnék, de nehogy az legyen, hogy oda meg valami macera miatt nem veszik fel.Derelye nagyon guszta.Megcsináltam a borsófőzeléket. Lestyánostúl mindenestűl.Nagyon fincsi lett. … és még a LIDL-s zöldborsóm is zsenge volt.

  2. Én meg zsinórban harmadszor fújok hajformázó habot magamra dezodor helyett… Akkor jár a derelye? A világon az egyik legfinomabb étel, nagyon jól néz ki, és a szaggató is…

  3. Andi, nagyon könnyű, és meglepően gyorsan megvan!Ottis, azt hiszem, az elsővel még én is így voltam:)Jókaja, gondolom, nem nagyon hiányzott az a bizonyítvány. Egyébként is csak a baj van vele: szeptemberben sosincs meg…Annie, jár. Mindenképpen.

  4. Bocsánat, hogy közbeszólok, de a derelye és a barátfüle két különböző étel. A barátfüle tésztája burgonyás (és fül alakúra kell formázni), míg a derelye nem burgonyás, és négyzet alakúra kell vágni a képen látható szerszámmal. Nos, én így tudom.

  5. Lehet, ahány ház annyi szokás, csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy nálunk (Erdélyben) a derelyét sima „levestészta” féle tésztából készítik. A szilvásgombócokhoz viszont ezt a burgonyás fajta tésztát gyúrják, a fenti képhez hasonlóan. Mindenképpen nagyon guszták lettek a derelyék!

  6. Érdekes, én is így emlékeztem, de amikor receptet kerestem a neten, így találtam, hogy a derelye és a barátfüle ugyanaz. És elhittem. Pedig lehet, hogy nem is az; ma utánajárok!

  7. Akármilyen tésztából kellene is készíteni, ez guszta lett, és gondolom finom is! Lehet, hogy én is bepróbálkozom vele, bár nekem nincs ilyen szép derelyevágóm! :)Egyébként szerintem az nagyobb baj lenne, ha szeptemberben elfelejtenéd elvinni az iskolába! :-))

  8. Móni! Megbocsátok!Volt olyan ismerősünk, aki miután a bevásárlókocsiból (persze férfi volt) berámolt a szatyrokba, a pelenkás, de már ülni tudó, viszont nem kiabáló kiskorút a bevásárlókocsiba hagyta. A parkolóból ronaht vissza, mert hiányzott a leltárból, persze neki csak egy gyereke volt.Egyébként meg ne szomorkodj a legjobb logisztikus a sokgyermekes anyuka, aki fél lábon megszervez egy három napos hétvégét kajával, ültetéssel, stb. Egyébként meg lesz ez még így sem. Nekem csak kettő van, de bizony volt bocsánatos bűnöm nekem is. Fel a fejjel most már mid iskolás, majd a középiskolába való bejutás, hajaj! Puszi!

  9. Kedves Móni!Nem a gyakorlati, hanem az elméleti tudásom nagy. Dereetlyét, mert mi így hívjuk, olyan tésztából kell csinálni, mint amilyet a levesbe teszünk. (Már aki otthon gyúrja.) Annyi a különbség, hogy ezt egy kicsit lágyabbra, de nem nagyon lágyra csináljuk. (Mármint a Nagymamám, nem én.) Vizet is teszünk bele egy-két kanállal. Ugyan úgy nyújtható, mint a levestészta. Ügyesebbek sodrófával, akinek van tésztanyújtóval. Ezután a nagymamám a kör alakúra nyújtott tészta egyik felére kiporciózta a lekvárt, szépen egyenletesen, amekkora derelyéket akart. Majd a másik felét ráhajtotta. Ekkor jött a derelyemetsző. Ezzel egyrészt feldarabolta a derelyét, de azzal a mozdulattal (erős, lendületes, de nem kapkodó, amolyan régi öreges) össze is ragadt a tészta két fele. Persze a hajtásnál úgy maradt. Olyan is van, aki a lekvárkupacok között egy tojás kicsit felvert fehérjéjével lekeni a tésztát, hogy biztos legyen a „ragadás”. Nekem ez maradt meg a derelye készítésről.Üdv, Erzsi

  10. Kedves Móni!Nem a gyakorlati, hanem az elméleti tudásom nagy. Dereetlyét, mert mi így hívjuk, olyan tésztából kell csinálni, mint amilyet a levesbe teszünk. (Már aki otthon gyúrja.) Annyi a különbség, hogy ezt egy kicsit lágyabbra, de nem nagyon lágyra csináljuk. (Mármint a Nagymamám, nem én.) Vizet is teszünk bele egy-két kanállal. Ugyan úgy nyújtható, mint a levestészta. Ügyesebbek sodrófával, akinek van tésztanyújtóval. Ezután a nagymamám a kör alakúra nyújtott tészta egyik felére kiporciózta a lekvárt, szépen egyenletesen, amekkora derelyéket akart. Majd a másik felét ráhajtotta. Ekkor jött a derelyemetsző. Ezzel egyrészt feldarabolta a derelyét, de azzal a mozdulattal (erős, lendületes, de nem kapkodó, amolyan régi öreges) össze is ragadt a tészta két fele. Persze a hajtásnál úgy maradt. Olyan is van, aki a lekvárkupacok között egy tojás kicsit felvert fehérjéjével lekeni a tésztát, hogy biztos legyen a „ragadás”. Nekem ez maradt meg a derelye készítésről.Üdv, Erzsi

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük