Nyolcéves Bence fiam rendkívül érzékeny kis szerkezet. Születése óta egyértelmű volt számunkra a nevelési elveket illetően, hogy ami az előző kettőnél működött, az nála nem.
Amikor azon tűnődtem, mitől is lehet ez, eszembe jutott a vele való terhességem legszörnyűbb élménye, ami egyben életem egyik legrosszabb néhány perce volt.
Történt ugyanis, hogy begyulladt egy fogam. Hétvégén, persze. Akkor még létezett olyan, hogy fogászati ügyelet, nem is tudom, mit csináltam volna, ha nincs… Szóval, oda mentem, egy fiatal fogorvosnő rendelt éppen. Bár nem voltam felé túl nagy bizalommal, gondoltam, ezt úgyis húzni kell, az meg talán megy neki is. Beadott egy érzéstelenítőt. Semmi. Megismételte. Még mindig semmi. Aztán adott még egy felet, de az sem hatott, és akkor azt mondta: tekintettel arra, hogy hat hónapos terhes vagyok, nem adhat többet, meg kell próbálni így kivenni azt a fogat. Hát, kivette, én meg üvöltöttem, ahogy a torkomon kifért. Rettenetes volt, rettenetes. És akkor odabiggyesztett nekem egy megjegyzést: azért ez nem fáj úgy, mint egy szülés…
– Császárral szültem, fogalmam sincs, hogyan fáj egy szülés – dadogtam félholtan, és kioldalogtam a rendelőjéből, a váróban döbbent tekintetű emberek pillantásai között haladva el.
Nos, a fogorvosnő időközben aztán férjhez ment, gyereke is született, Bucika, aki nagyjából egyidős az én öt és féléves Zsófi lányommal; csoporttársak az óvodában. Mi több, Bucika – aki tüneményes kisfiú egyébként, hatalmas szemekkel és hosszú szempillákkal – házassági ajánlatokkal ostromolja Zsófit. Ezen jókat mosolyogtunk magunkban, elképzelve a fogorvosnőt nászasszonyként…
Na, de tegnap, miközben nekiálltam az indiai Naan kenyérnek, Zsófi odajött hozzám, és suttogva elárulta, hogy Buci megcsókolta. A száján.
Ennek már fele sem tréfa – gondoltam, miközben vártam, hogy a másfél deci, sóval és két teáskanál mézzel elkevert vízben felfusson az az egy deka élesztő -, és elmagyaráztam Zsófinak, hogy Buci aranyos, kedves kisfiú, de a csókokat tartogassa majdani férjének, és azért ezt ne engedje.
Közben nagyjából 25 deka lisztet, és úgy 5 deka vajat, 4 evőkanál joghurtot kevertem a gyors kovászhoz, majd egy órán át kelni hagytam a tésztát.
Zsófi ezalatt egyesével elsuttogta testvéreinek is az esetet, külön-külön nagyot szörnyülködött mind, csak Nórira kellett szigorúan-kérlelőn néznem közben, nehogy elröhögje magát…
Amikor eljött az ideje, a megkelt kenyértésztát négy részre osztottam, gombócokká gyúrtam (kicsit ragacsosak voltak, jócskán liszteztem közben), a golyókat kör alakúra nyújtottam, és egy serpenyőben, nagyon kevés olajon, nem erős lángon mindkét felüket megsütöttem.
Utána cikkekre vágtam az összeset, és vacsoránál guacamole-t mártogattunk velük az asztalnál, egy nagy közös tálból. Itt apa is értesült a nap eseményéről, és újfent megtárgyaltuk: a csók, az már nem játék.
A csók és társai(kézenfogva, stb.) be lett tiltva akkorra, amikor kenyérkereső lesz az illető…Ez az a kenyér, ami olyan pitaszerű? Londonból hozott sógornőm egyik nap csomagoltat, bazsalikomos, ghís ízzel és nagyon ízlett. Milyen hőfokon sütöd és meddig? Nagyon szeretem a csapatit is meg minden keleti (és nyugati)kenyérfélét!
Ki is javítom, mert például a vajat kifelejtettem a tésztából… Pitaszerű egyébként.A csók meg… hát, az előző három gyereknél nem volt ilyesmi…:)De azért próbáljuk tudatosítani, finoman, hogy azt tényleg nem kell.
Ne haragudj, de jót röhögtem :-)) A fogorvosos témán, iszonyatos tud lenni! Egyszer valami idegpályába kaptam véletlenül érzéstelenítőt, ami úgy nézett ki, hogy alul is-felül is lezsibbadtam, plusz kívülről az arcomon olyan hófehér folt lett, mintha dokinéni izomból belenyomott volna a székbe tenyérrel 😀 Kérdezték a váróban halálra váltan, hogy mi történt, le kellett fogniuk? :-DEzek a mai kölkök meg egyre korábban érnek 😀
Csomóan ismertek a váróban… Úgy égtem… Na, mondom, ezek itt mind azt gondolják, hogy én valami hisztérika vagyok…:))Ja, most már tudok rajta röhögni…
Anyám! Én azon szörnyűlködöm, hogy az alsós kislányok legfontosabb témája, hogy ki kibe szerelmes, ajándékokkal, gyűrűkkel üldözik a fiúkat. Ovis csók után ez már semmiség! Azért jót mosolyogtam a gyerekeken, ne haragudj! :))A naan kenyér gyönyörű! :)))
Na mondjuk, annyival azért jobb a helyzet, hogy nem a lányom üldözi a kissrácot, hanem inkább fordítva… Pontosabban: nem üldözés van, hanem a fiúcska közölte, hogy szerelmes a Zsófiba, kész.
Maimoni,amíg csak ovi, meg puszi-addig nyugalom van:))))
Jó-jó,de azért helyére kell tenni a dolgokat…:))
A fiatalok egyre hamarabb kezdik. Ez csak kis óvis szerelem, amin minden gyerek átesik. Aggasztó, hogy az ált. isk. felső tagozatban már kicikizik azt a lányt, aki szűz.
Annyira előttem van a történet…csak nálunk ilyen esetben a vacsora odaég, ami nem is baj, mert sótlan is lesz:)Fogorvosnál meg mindig tripla érzéstelenítőt kérek. Nem tudom, hogy terjedhetnek olyan téves információk, hogy a szülés fáj, a foghúzás meg kibírható kategória! 🙂 Szerintem pont fordítva: a szülés nem fáj, a foghúzás meg kibírhatatlan.
Erzsébet, én ezt még nem hallottam, hogy már a felső tagozatban ciki…:((( De középiskolában igen.Nem is kell csodálkozni, hiszen ez ömlik a médiából, a gyerekeknek készült rajz- és aimációs filmek fő témája a varázslás mellett a szerelem, és a nagy egymásratalálásnál evidens a csók…Virág, nálam az a vicces helyzet áll fenn, hogy ugyan négy gyerekem van, de nem tudom, milyen egy szülés…:))A foghúzást viszont igen.
Köszi a receptet!!!Sajnos ez a világ nem az igazi értékekről szól és a gyerekeknél kezdik a rombolást… Nagyon vigyázzunk rájuk!Kiseri vagyok a férjem fiókjával, már nem akarom átírni…
ajjaj, elmúlt az óvodai copf húzogatás, utána meg a kergetőzés, hogy méltóképpen meg legyen pofozva a fiatalember :-)))
Hát igen, copfhúzogatásról rég halottam…Hogy sikerült a lencse? :))
Még a copfhúzogatás divi. Fiam egyik egyetemi évfolyamtársa azzal szórakozott az előadások alatt, hogy húzgálta a hallgatónők haját. Óvodás, kisiskolás módszerei vannak.