Van egy kis társaság, akik időnként nálunk jönnek össze BL-meccseket nézni. Ma is így van ez, és ilyenkor mindig összedobok valamit a hálás közönségnek.
Ezúttal tanácstalan voltam, mígnem Maxnál megláttam a megoldást: az elegáns nevű töki pompost, ami nem igazán tudom, miben tér el a pizzától. Talán annyi a különbség, hogy a tésztát – amiben nincs oregano – vastagabbra hagyják, a feltét pedig nem paradicsomos, hanem tejfölös.
Egyszerű kenyértésztát készítek 3 dl víz, 3 dkg élesztő, kis cukor, kb. 70 dkg liszt, fél deci olaj, és só keverékéből. Ne legyen ragacsos, az a lényeg. Kelni hagyom, aztán kicsit átgyúrom, négy cipóra szedem a tésztát, 20 perc kelés után szépen kézzel szétnyújtom a pizzasütő méretére, hangsúlyozom, kézzel. Nemrég láttam egy műsorban, ahogy egy olasz pizzaszakács viszonyult a tésztához: sértésnek vette szinte, hogy a tanoncok sodrófával, tenyércsapkodással estek neki. Azóta én is figyelek a lelkére.
Szóval, kinyújtogatom, majd fokhagymás-sós-tejfölös szósszal bőségesen megkenem, és jöhet rá, ami van. Ezúttal hagyma, szalonna, és jó sok sajt került a tetejére. (Ebben az állapotában látható a képen, amiért újfent elnézést kérek, a gépem szombatig Londonban időzik, addig kénytelen vagyok egy telefonnal operálni…)
210 fokos sütőben 25 perc alatt sütöm meg.
Ezúttal tanácstalan voltam, mígnem Maxnál megláttam a megoldást: az elegáns nevű töki pompost, ami nem igazán tudom, miben tér el a pizzától. Talán annyi a különbség, hogy a tésztát – amiben nincs oregano – vastagabbra hagyják, a feltét pedig nem paradicsomos, hanem tejfölös.
Egyszerű kenyértésztát készítek 3 dl víz, 3 dkg élesztő, kis cukor, kb. 70 dkg liszt, fél deci olaj, és só keverékéből. Ne legyen ragacsos, az a lényeg. Kelni hagyom, aztán kicsit átgyúrom, négy cipóra szedem a tésztát, 20 perc kelés után szépen kézzel szétnyújtom a pizzasütő méretére, hangsúlyozom, kézzel. Nemrég láttam egy műsorban, ahogy egy olasz pizzaszakács viszonyult a tésztához: sértésnek vette szinte, hogy a tanoncok sodrófával, tenyércsapkodással estek neki. Azóta én is figyelek a lelkére.
Szóval, kinyújtogatom, majd fokhagymás-sós-tejfölös szósszal bőségesen megkenem, és jöhet rá, ami van. Ezúttal hagyma, szalonna, és jó sok sajt került a tetejére. (Ebben az állapotában látható a képen, amiért újfent elnézést kérek, a gépem szombatig Londonban időzik, addig kénytelen vagyok egy telefonnal operálni…)
210 fokos sütőben 25 perc alatt sütöm meg.
És amíg a fiúk szurkolnak, én újra megnézem nagy kedvencemet, az Open Stage Székelylend „Aranka, szeretlek” című művét. Nagyjából egy éve hívta fel rá a figyelmemet egy ismerősöm, azóta láttam vagy százszor, mégis, újra és újra megnevettet. Ha valaki rászánja ezt a pár percet, különösen az utolsó mondatot ajánlom figyelmébe. Csak hogy értsük a férfilelket…:-)
Hát előszöris: én is szétröhögtem magam a „Csengő Zolival megcsaltál”-gyönyörűségen. Hatalmas!!! Már ha rágondolok is vigyorognom kell, haha…A pompos (így hívják?) nagyon ízletesnek hangzik. Megjött a kedvem az elkészítéséhez, pedig még sosem alkottam pizzát, de azt hiszem a recepted után belevágok. A fiaim biztos odalesznek tőle, mert nálunk igencsak népszerűek a tejfölös husis nyalánkságok…Köszi a receptet, meg a Csengő Zolit. Tetszik a blogod. 🙂
Ez az egyik kedvencünk!!! Mármint a pompos is és az idióta szám is… az a szörnyű, hogy ez az udvarlási stílus a valóság…
Eszti, köszi!Ha nekiállsz a tésztának, az a lényeg, hogy ne legyen se túl kemény, se ragacsos. Kézzel gyúrható állagot kell elérni (mivel mérleg nélkül főzök, nem vagyok 100 százalékig biztos abban, hogy precíz a mennyiség). Kiseri, a Csengő Zolit illetően először, bevallom, nem tudtam, hogy ez most vicc, vagy komoly. Az utolsó mondat győzött meg arról, hogy ez egy nagy hülyéskedés. Óriási.
Köszi. Ha elkészül az első pomposom, beszámolok róla. 🙂
nagyon hasonlitasz egy kedves barátnömre aki Keszthelyen lakott és Kalmár MONIKÁNAK hivták.ha nem az vagy bocsi.nevemCzaun SZILVIA,email cimem czaunszilvi@hotmail.com