Agatha bölcsességei

Agatha Christie Életem c. önéletrajzi kötetét olvasom, ami nem egyestés elfoglaltság, legalábbis nekem, aki fáradtan zuhanok az ágyba úgy 11 után valamikor; ez a könyv 600 oldal, plusz jegyzetek, amiket viszont nem olvasok el, mert idegesítő módon a könyv végén vannak, fejezetekre, oldalszámokra bontva. Hát ki lapoz folyton hátra azért, hogy megnézzen egy francia kifejezést? Én bizony nem.
Szóval, a híres krimiírónő visszaemlékezései rendkívül részletesek, de ez csak időnként tűnik soknak, mert amúgy a stílus a szokott módon remek.
Sokat mesél a viktoriánus Angliáról, amelyben boldog és felhőtlen gyermekkorát töltötte; ír nagy lakomákról, a társasági életről, és a prüdériáról is, azaz, például, hogy a lábat nemhogy mutogatni, de említeni sem volt illendő, de ilyen volt a vécé, amit megint csak igyekeztek homályban tartani…
„Elképzelhetetlen volt, hogy a közvetlen családtagokon kívül más is meglássa, amint az ember oda bemegy, vagy onnan kijön. A mi házunkban azonban a vécéajtó a lépcsőkanyarból nyílt, az egész hallból jól látható helyen… A legborzasztóbb szituáció pedig természetesen az volt, amikor az ember jött volna már ki, de hangokat hallott odalentről. Ilyenkor nem lehetett kimenni, hanem odabent kellett kuksolni, hangtalanul és befalazva, amíg tiszta nem lett a levegő.”
Szubjektív önéletírás ez, egy idős asszony visszaemlékezései, nem feltétlenül számol be mindenről – például a híres eltűnését meg sem említi -, helyenként meg elmorfondíroz egy-egy kérdésen.
„Néha eltűnődöm: mi lett volna, ha tovább folytatom a tanulmányaimat, és másként alakul az életem. Valószínűleg teljesen elbűvölt volna a matematika, amely mindig is érdekelt, és harmad- vagy negyedrangú matematikusként egyetlen könyvet sem írtam volna; a matematika és a zene betöltötte volna az életem, kirekesztve gondolataimból a képzelet világát.
Visszatekintve azonban úgy gondolom, hogy az ember mégiscsak azzá lesz, amivé lennie kell. Eljátszogathat a gondolattal, hogy „mi lett volna, ha”, meg hogy „mit csinált volna”, és fantáziálhat azon, hogy ha másként házasodik, akkor hogyan alakul az élete – de így vagy úgy mégiscsak rátalál a saját útjára. Meggyőződésem, hogy a sors vezérel bennünket az úton, amelyen haladva sikereket érhetünk el, és el is fuserálhatjuk a dolgokat, de amely mégiscsak a mi utunk, és amíg ezen járunk, addig harmóniában leszünk a világgal és önmagunkkal.”

Ajánljatok jó könyvet! Köszi…